2014. szeptember 23., kedd

Hétvégi élmények

Szombaton bababörzére mentünk feleségemmel és kisfiammal beszerezni egy-két hasznos holmit a gyerkőcnek.

Találtunk is pár jó dolgot, de természetesen nem erről akartam most írni :-)

A babbörze a Máltai Játszótéren volt, ami mellett van egy szabadtéri edzőpark, ami ha jól tudom most volt 1 éves.
Az edzőparkban rengeteg fiatal volt, szólt a zene, hát kiderült, hogy (már ha jól értettem) az eső szegedi street workout bajnokságot rendezték ott meg.

Sokan voltak rajta, de sajnos nem kapott nagy hírverést a dolog (nem is volt túlreklámozva), szerintem sokkal több embert érdekelt volna még.

A versenyzők nagyon ügyesek voltak, irigykedtem rájuk mennyire könnyedén mennek nekik a nehéz gyakorlatok is.

Ha már ott voltam, akkor csak úgy, utcai ruhában, bemelegítés nélkül rápróbáltam a zászlóra (nagyon könnyedén ment), a back leverre (semmi gond nem volt vele) és a muscle up-ra (ezzel addig volt egy kis gondom, amíg össze nem raktam a technikát, utána ez is lazán ment). Ráadásul fogalmam sincs mikor csináltam egyáltalán ezeket a gyakorlatokat utoljára.

Mostanában szinte csak másztam, cipeltem és lógtam a rúdról (ez egyébként nem volt jó ötlet) és még így is szinte játszi könnyedséggel  mentek ezek a gyakorlatok.

Hogy milyen irányt vett mostanában az edzésem és hogy miért, arról majd írok később, a lényeg, hogy szerintem nem járok rossz úton :-)

3 megjegyzés:

  1. Miért nem volt jó ötlet a lógás a rúdról?

    VálaszTörlés
  2. Szia Bronson :-)

    Az elején jó ötletnek tűnt, tetszett is a testemnek, főleg a vállamnak, de az kb. 20 nap után elkezdett fájni.

    Az lett a vége, hogy a testem jelzett, itt a vége, ne tovább. A jelzés nem volt kellemes, egyszer csak nem tudtam fájdalom nélkül megmozdítani a vállamat. Egy apró mozdulat és már majd összecsináltam magam. Ez 2 napig ment így, azután mintha mi sem történt volna, elmúlt a fájdalom.

    A testem tudta mi a jó neki, és a lógás ennyi ideig az nem lett a kedvence (viszont 10-15 napig kifejezetten jót tett).

    Üdv.

    Zoli

    VálaszTörlés
  3. Hasonlóan jártam vele,csak nekem a bal kézfejem "unta" meg.Ugye más edzésformáktól is kap járulékos terhelést,és hát a negyedik X-ben járok,és 105 kiló vagyok.Sok volt.Úgyhogy csak edzések végén csinálom már.

    Köszi a választ!

    VálaszTörlés

Hírlevélre való feliratkozás

Amennyiben hasznosnak találod blogomat és szeretnél több információt megtudni a gyors edzésekről, edzéstervezésről illetve szeretnél saját testsúllyal, kettlebellel vagy gumiszalaggal végezhető edzésterveket kapni teljesen INGYEN, akkor iratkozz fel a hírlevelemre a blog bal felső sarkában levő űrlap kitöltésével.

(az email címedet harmadik fél részére nem adom ki)

Olyan infókat fogsz kapni, amik itt a blogon nem jelennek majd meg.