2014. szeptember 8., hétfő

Mászás program 4. hét

Tehát mint mondtam korábban, nyugodtan lehet végezni ezt önálló edzésként, vagy az edzés mellett is annak végén, vagy attól teljesen elszeparálva.

Bármelyik napszakban lehet végezni, amikor van időd rá.

Otthon is végezhető, ez természetes....sőt ez benne az egyik legjobb. Gyors, rövid, hatékony, szinte bárhol és bármikor elvégezhető.

Ahogy írtam, kell egy időzítős óra: elkezded a mászást, csinálod addig amíg megy, majd amikor érzed hogy pihenned kell, akkor leállítod a mérést és pihensz. Amikor újra indítod a mászást, akkor indul az óra is. A lényeg, hogy a lent megadott idő (6 perc) az a pihenések nélküli idő legyen (egyébként annyiszor pihenhetsz ahányszor csak szeretnél, de az össz idő legyen meg, meg persze csak annyit pihenj, amennyit szükséges)

Minden mászásnap után minimum 1 nap pihenőt tarts

Mehet a 4. hét, ez lesz az utolsó

4. hét 1. nap

2 perc bébi mászás hátra majd rögtön 4 perc leopárd mászás hátra

4. hét 2. nap

6 perc leopárd mászás előre

4. hét 3. nap

6 perc leopárd mászás hátra

ÉS ITT A VÉGE!!!!! Ügyes vagy és kemény, hogy végig csináltad

Ha tetszett, akkor javaslom ne hagyd abba, először célozd meg azt, hogy megpróbálod (ha eddigre nem megy) végig mászni 6 percen keresztül a Leopárd mászást előre megállás nélkül, majd ugyanezt hátra.
Majd adj hozzá 1 perceket és azokat is addig végezd, amíg nem megy folyamatosan megállás nélkül előre, majd hátra. Célozd meg a 10 percet, majd ha ez is megvan előre és hátra is, akkor indítsd el a Pókember mászást, ott is a végcél legyen 10 perc.

Remélem tetszett!!!!!! :-)



Ha van kérdés vagy észrevétel, akkor nyugodtan jöhet ám!



Ha szeretnél még több információt megtudni a gyors edzések tervezéséről, vagy akár konkrét saját testsúllyal, kettlebellel és/vagy gumiszalaggal elvégezhető edzésprogramokat kapni teljesen INGYEN, akkor iratkozz fel hírlevelemre a bal oldali sáv tetején található űrlap kitöltésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hírlevélre való feliratkozás

Amennyiben hasznosnak találod blogomat és szeretnél több információt megtudni a gyors edzésekről, edzéstervezésről illetve szeretnél saját testsúllyal, kettlebellel vagy gumiszalaggal végezhető edzésterveket kapni teljesen INGYEN, akkor iratkozz fel a hírlevelemre a blog bal felső sarkában levő űrlap kitöltésével.

(az email címedet harmadik fél részére nem adom ki)

Olyan infókat fogsz kapni, amik itt a blogon nem jelennek majd meg.