2014. augusztus 7., csütörtök

Bébi mászás (4. rész)

Akkor ahogy ígértem, itt a bébi mászás leírása.

Azért gondoltam, hogy bemutatom ezeket a gyakorlatokat, mert aki majd szeretné végigcsinálni a konkrét edzéstervet, annak nem árt már előre tudni, hogy mire számítson.

Bébi mászás (baby crawling):

Ez pontosan az, mint aminek hangzik.

Videó itt van róla:


Talán jobbat nem is találhattam volna róla (szerettem volna egy kisbabás videót feltenni ide, de nem találtam megfelelőt). A videón Tim Anderson szerepel, aki az Original Strength című könyv társírója (kedvenc edzőm, az edzéstervező zseni Geoff Neupert a könyv másik írója).
Érdemes jobban utánanézni az ő általuk képviselt rendszernek (Original Strenght), én nagyon hasznosnak találom.

A videó angolul beszélőknek elég sok magyarázatot ad erről a mászásról. A többieknek meg én próbálom összeszedni a lényeget a videóból, illetve olvasmányaimból és saját tapasztalatomból:
- minden nap végezhető
- könnyűnek tűnik, de helyesen végezni nem is olyan egyszerű és így már nem is olyan könnyű
- fejet úgy kell tartani, mintha egy korona lenne rajta, amit nem szeretnél hogy leessen rólad
- előre nézel
- mellkast nyomd ki előre ("büszke tartás")
- térdek lent vannak, térded és a kezed használod a mászáshoz
- térd nem, vagy csak kicsit emelkedik el a talajtól (kicsit olyan, mintha csúsztatnád őket a talajon, de azért némi elemelés legyen benne)
- ellentétes kar-láb mozog egyszerre (például előrefelé mozgásnál jobb láb-bal kéz lép előre, majd bal láb-jobb kéz és így tovább)
- erő állóképességét fejleszti a törzs izmainak
- fejleszti az állóképességet
- felkészít a nehezebb mászásokra, csuklót és a rotátor köpenyt jól előkészíti a nehezebb feladatokra
- fejleszti a propriocepciós rendszert
- fejleszti az egyensúlyi rendszert

Végezhető minden nap, lehet előre-hátra és oldalra is mászni nehezítésként vagy ha csak az egyik irány már unalmassá válik.

Végezhető lassan, közepesen lassan, gyorsan, illetve néha-néha megállítva ("szobor")

Csak lazán végezzük, gyakoroljunk. Ha lehet, akkor végig az orrunkon lélegezzünk be és ki.

Legyünk benne profik, hogy jól előkészítsük magunkat a nehezebb, még több előnnyel járó mászásokra (ami nem jelenti azt, hogy ha már például a Leopárd mászásnál jársz, akkor ne térhetnél vissza néha-néha a baby-re)


Ha szeretnél még több információt megtudni a gyors edzések tervezéséről, vagy akár konkrét saját testsúllyal, kettlebellel és/vagy gumiszalaggal elvégezhető edzésprogramokat kapni teljesen INGYEN, akkor iratkozz fel hírlevelemre a bal oldali sáv tetején található űrlap kitöltésével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hírlevélre való feliratkozás

Amennyiben hasznosnak találod blogomat és szeretnél több információt megtudni a gyors edzésekről, edzéstervezésről illetve szeretnél saját testsúllyal, kettlebellel vagy gumiszalaggal végezhető edzésterveket kapni teljesen INGYEN, akkor iratkozz fel a hírlevelemre a blog bal felső sarkában levő űrlap kitöltésével.

(az email címedet harmadik fél részére nem adom ki)

Olyan infókat fogsz kapni, amik itt a blogon nem jelennek majd meg.