2013. december 12., csütörtök

Density training eredmények

Azt terveztem, hogy még egy jó ideig ezen a programon maradok, de ez az az időszak az évből, ami az egyik legpörgősebb, legkevésbé tervezhetőbb a sok családi program és ügyfél rendezvény miatt (meg persze az ügyfeleknek minden most kell de azonnal), ezért úgy gondoltam hogy abbahagyom, mert nem tudnám teljes erőbedobással odatenni magam (túl sok a stressz, nem kell még több). Szerencsére nekem megvan ez a lehetőségem, hiszen a cél csak az volt, hogy megtudjam milyen eredménnyel zárul ez a program. Ha jó az edzésterv, akkor már most kell lennie pozitív eredménynek, ha nem, akkor meg nem is érdemes folytatni.

Elvégeztem a szokásos ellenőrző méréseket, kíváncsi voltam milyen eredményeket sikerült elérnem ezzel a programmal. Az eredményeknél csak a különbséget tüntetem fel, kezdő és záró értékeket nem.

Kezdés: 2013.11.11
Vége: 2013.12.08
vagyis 28 nap volt összesen, hetente maximum 1 óra edzéssel!!!! (ennél jóval kevesebb volt)

Állóképesség: javult, ez a program alatt nap mint nap javuló időeredményekből tisztán látszik

Bicepsz:
- bal + 2 cm
- jobb +1,5 cm

Comb:
- bal + 2 cm
- jobb +1,5 cm

Váll + 3 cm

Derék 0 cm...nincs változás

Mell + 1 cm

Testsúly: 0 kg....nincs változás (étkezésen nem változtattam, maradt a régi, ami nem a legjobb, de ez van :-))

Testzsír: nem mértem korábban, de mivel a mérésekből kiderül, hogy növekedett az izomtömeg, viszont a testsúly maradt, ezért egyértelmű. hogy a testzsír% csökkent. Ez egyébként szemmel is látható :-)

Erő teszt nem volt, majd ha lesz időm akkor azt is megnézem ma (tegnap akartam, de annyira fáradt voltam, hogy nem jó eredmények születtek volna). Az biztos, hogy az erőszint nem csökkent, maximum nem javult, de ez majd kiderül.

Összegzés:

Ez egy nagyon is jól használható program (természetesen lehet más gyakorlatokkal is végezni, de a megfelelő tervezés elengedhetetlen), ha valakinek nincsen sok ideje, de szeretne javítani az állóképességén, eltüntetni egy kis testzsírt és növelni az izomtömegét úgy, hogy nagyon ki se kelljen mozdulnia otthonról, akkor ajánlom a density edzést. Azt nem mondhatnám, hogy könnyű, elég megterhelő tud lenni, hiszen viszonylag sok munkát kell elvégezni rövid idő alatt, viszont megéri!!! :-)

Hogy mi lesz a következő program amit tesztelek, azt még nem tudom. Van jó pár lehetőség amin gondolkodom.

Az biztos, hogy most pár napig, hétig csak a nagyon alap gyakorlatokat fogom végezni, azokat akarom fejlesztgetni. Olyanokat, amiket szinte bárhol-bármikor el tudok végezni, most nem fogok tudni kötött edzésprogramot követni. Sokkal inkább a testem jelzéseit fogom követni, a minőségre fektetek nagyon nagy hangsúlyt és próbálok olyan keveset edzeni amennyit csak lehetséges úgy, hogy közben a megszerzett eredmények megmaradjanak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hírlevélre való feliratkozás

Amennyiben hasznosnak találod blogomat és szeretnél több információt megtudni a gyors edzésekről, edzéstervezésről illetve szeretnél saját testsúllyal, kettlebellel vagy gumiszalaggal végezhető edzésterveket kapni teljesen INGYEN, akkor iratkozz fel a hírlevelemre a blog bal felső sarkában levő űrlap kitöltésével.

(az email címedet harmadik fél részére nem adom ki)

Olyan infókat fogsz kapni, amik itt a blogon nem jelennek majd meg.