2012. július 11., szerda

Kedd - Csak jólesően

Hétfőn volt egy céges buli, aminek eredményeként eléggé le voltam fáradva kedden. Egy délutáni 3 órás alvás helyretett, egyből megjött a kedvem a gyakorláshoz.

Húzódzkodtam is, de az most nagyon gyengén ment, a vállaim ki akartak szakadni a helyükről. Hát igen, CNS-nek pihennie kell, főleg ami a húzódzkodást illeti.

Egy kicsit elveszettnek érzem magam az edzésterv nélküli munkától, de nemsokára újra kezdek egy könnyű erő programot.

Viszont fejben rendbe kellett tennem egy-két dolgot az edzésekkel kapcsolatban (és szerintem nem csak nekem kellene ilyet tenni). Sokat beszélgettem másokkal, olvasgattam blogokat és könyveket és rájöttem hogy nem kell túlságosan keménykedni mert az csak kiégéshez és sérüléshez vezet. Nem vagyok sportoló, sem katona vagy bármilyen olyan munkát végző ember, akinek feltétlenül nagy szüksége van a hatalmas nagy erőre, állóképességre.
A sport a hobbim, szenvedélyem amit az egészségemért és a jó kedvemért végzek. Tetszik például, hogy megy a nagy súlyokkal való húzódzkodás, de hogy őszinte legyek nem sok értelmét látom (hacsak nem fogok egyszer belezuhanni egy feneketlen lyukba a hátamon egy 50 kg-os emberrel és ekkor az életünk fog függeni tőle :)) Aki az önvédelem miatt végzi súlyzós edzéseit, annak rossz hírem van, az önvédelem csak kevéssé függ a nagy izmoktól, erőtől.

Mivel már 30 felett vagyok, ezért egy kis testzsír optimalizálás és izomtömeg növelés nem árt az egészség megőrzése érdekében, de ezt sem fogom túlzásba vinni.
Főleg, hogy nemsokára megszületik az első gyerekem, nem engedhetem meg magamnak a kimerültséget, sérülést (szerencsére a az utóbbit eddig még megúsztam, viszont az előbbihez már sokszor volt szerencsém), a család ennél sokkal fontosabb :)

A későbbi edzés terveimet ennek megfelelően fogom alakítani. Egy általános erőszintet mindenképpen meg akarok tartani, ezek főleg "kiegyensúlyozó" és nem "kiegyensúlyozott" edzések lesznek. Továbbra is fontos hogy rövidek legyenek a gyakorlások. Tervem szerint lesz néhány tesztelés is, erről többet fogok írni pár nap múlva).


Na de ennyi elmélkedésből elég is mára, nézzük a rövidke keddi megmozdulásomat :)

Este:
- ZNWU
- FMS korrekciók

- Húzódzkodás (40) 2*2.....alig tudtam megcsinálni, a vállaimnak nem esett jól
- Haskerék 10

- 5 kőr (24-24):
1 Clean
2 MP
3 FS
32 méter Farmer Walk
Gyakorlatok között nem volt pihenő, körök között 1 perc. Jól esett

- SMR egész test

32 perc volt ez így.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hírlevélre való feliratkozás

Amennyiben hasznosnak találod blogomat és szeretnél több információt megtudni a gyors edzésekről, edzéstervezésről illetve szeretnél saját testsúllyal, kettlebellel vagy gumiszalaggal végezhető edzésterveket kapni teljesen INGYEN, akkor iratkozz fel a hírlevelemre a blog bal felső sarkában levő űrlap kitöltésével.

(az email címedet harmadik fél részére nem adom ki)

Olyan infókat fogsz kapni, amik itt a blogon nem jelennek majd meg.