2012. december 1., szombat

Péntek - Testakadémia (Súlyemelő szeminárium)

Természetesen majdnem sikerült elkésnem :) Győrben volt dolgom pénteken, rendesen sietnem kellett hogy hazaérjek időben a szemináriumra.

Szakítás volt a porondon. Még sosem volt dolgom ezzel a gyakorlattal, nagyon érdekelt már hogy hogyan is kell csinálni. Nagyon jól fel volt építve az óra, folyamatosan mentünk végig a rávezető gyakorlatokon, mígnem elértünk a beleülős szakításhoz. Brutális gyakorlat ez, nagyon technikás. Lesz mit tanulni még az elkövetkező években :)

Egyébként nincs nagy tervem a Súlyemeléssel (nem leszek sem súlyemelő sem crossfit-es, ahol ugyebár ezek alap gyakorlatok), egyszerűen csak szeretek újat tanulni az erő világából.

A képzés után gyakorolgattam egy kicsit a kötelezőket:
- pistol
- egykezes fekvőtámasz minimális terpeszben
- egykezes húzódzkodás rávezető III. fázis

Imre Máté RKC-val korábban megbeszéltük, hogy ha lesz rá alkalom, akkor megmutatom neki az egykezes húzódzkodásomat. Nem voltam benne biztos, hogy menni fog, hiszen a szeminárium kivett belőlem, ráadásul a GTG adagomat is elvégeztem már. Nem beszélve arról, hogy a tesztelést csak kb. 2 hét múlva akartam elvégezni.

Na mindegy.....megnéztük így is: jobbal egy nagyon könnyed ismétlés ment (érzésem szerint ment volna kettő is), ballal pedig száj magasságában álltam meg (felemeltem az államat és így ment állig is :)....de ezt még nem adom meg magamnak). Zseniálisan működik a GTG

Utána csináltam pár Muscle up-ot rúdon (ez nagyon könnyen megy), majd bepróbálkoztam gyűrűn is, de az valahogy ne akar menni, technikai problémáim vannak vele. Máté sokat segített megértetni a gyakorlatot, javítgatta a hibáimat, de csak nem akart menni. Majd máskor, kipihenten gyakorlom még.

1 megjegyzés:

  1. Szia!

    Gratulálok a húzódzkodásodhoz! :)

    Neked simán menni fog a ring muscle up!
    Majd megpróbálod pihenten is!

    Üdv: Máté

    VálaszTörlés

Hírlevélre való feliratkozás

Amennyiben hasznosnak találod blogomat és szeretnél több információt megtudni a gyors edzésekről, edzéstervezésről illetve szeretnél saját testsúllyal, kettlebellel vagy gumiszalaggal végezhető edzésterveket kapni teljesen INGYEN, akkor iratkozz fel a hírlevelemre a blog bal felső sarkában levő űrlap kitöltésével.

(az email címedet harmadik fél részére nem adom ki)

Olyan infókat fogsz kapni, amik itt a blogon nem jelennek majd meg.