2011. március 7., hétfő

Hová lett a sajtom?

A napokban olvastam ezt a könyvet, nagyon megfogott. Nem hosszú, kb 1 óra alatt végigolvasható szóval nem kell azzal jönni hogy nincs idő rá.



Nagyjából Csikszentmihályi Mihály által írt Az áramlat  című könyv mondanívalóját látom visszatükrözödni benne. Egy könnyed, tanulságos sztori, aminek a végén mindenki úgy értelmezi a könyv mondandóját ahogyan csak akarja, lényeg hogy ne féljünk a változásoktól mert az mindig van, inkább készüljünk fel rá, legyen célunk mert az elöbbre visz.
Nem vagyok egy nagy műelemző, nem fogok részletes leírást adni a könyvről, tényleg csak javasolni tudom az elolvasását mert tanulságos, megváltoztatja a gondolkodásmódját az embernek, segíthet elöbbre jutni az élet bármely területén legyen az akár munka, párkapcsolat vagy akár testedzés de még sorolhatnám.

Én egy szolgáltató cég kereskedőjeként dolgozom és ott egyenesen javasolják az olvasását, mondjuk nálunk olyan értelemben került elő hogyan tudnánk még több ügyfelet találni. Mivel javasolt volt ezért természetesen sokáig nem olvastam el (mint egy rossz diák) de örülök hogy rávettem magam. Nem lettem tőle jobb kereskedő, mégis sokat segített a munkámban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hírlevélre való feliratkozás

Amennyiben hasznosnak találod blogomat és szeretnél több információt megtudni a gyors edzésekről, edzéstervezésről illetve szeretnél saját testsúllyal, kettlebellel vagy gumiszalaggal végezhető edzésterveket kapni teljesen INGYEN, akkor iratkozz fel a hírlevelemre a blog bal felső sarkában levő űrlap kitöltésével.

(az email címedet harmadik fél részére nem adom ki)

Olyan infókat fogsz kapni, amik itt a blogon nem jelennek majd meg.